KategóriaEgyéb kategória

Vigyázzunk egymásra, hozzátartozóinkra és ismerőseinkre

Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármesterének felhívása a terjedő koronavírus-járvány kapcsán.

Tisztelt Lakosság!

Mint ismert, 2019 végén a koronavírus új törzsét (Covid-19) diagnosztizálták a kínai Wuhan tartományban, mint nagyszámú tüdőgyulladásos megbetegedés okozóját. Az ismeretlen kórokozó ellen az immunrendszer egyelőre nem alakította ki a megfelelő védekezőmechanizmusokat, oltások és gyógyszerek sem állnak rendelkezésre, így a betegség gyorsan terjed a világon. A kór a közelmúltban megjelent Európában is. A betegség az esetek túlnyomó részében enyhe, vagy akár tünetmentes lefolyású is lehet, azonban rövid idő alatt nagy területen jelent meg, mert a vírustörzs nagyon fertőző. Sajnálatos módon, Magyarországon is napról napra több eset ismeretes, miközben a járvány Olaszországban súlyos méreteket öltött.

A hasonló méretű járvány elkerülése érdekében Magyarország Kormánya a 40/2020. (III. 11.) számú rendeletével az ország teljes területére veszélyhelyzet kihirdetéséről döntött, a 41/2020. (III. 11.) Kormányrendelettel pedig korlátozó intézkedéseket vezetett be. Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése létrehozta a helyi operatív törzset, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, és szükség esetén megteszi a megfelelő lépéseket a lakosság egészsége és biztonsága érdekében.

1. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2020. március 12-ét követően lejáró okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek, ezért nem szükséges azok cseréje miatt a veszélyhelyzet ideje alatt az illetékes hatóságot felkeresni.

2. Fontos, hogy Olaszország, Kína, Korea, Irán és Izrael területéről érkező magyar állampolgárok kötelesek egészségügyi vizsgálatnak alávetni magukat, és amennyiben a fertőzés gyanúja felmerül, vesztegzár alá kerülnek. Ha nem áll fenn infekció felvetése, úgy a hazatérő állampolgár a lakó- vagy tartózkodási helyén köteles magát megfigyelésnek alávetni.

3. Ha a fent említett országok valamelyikéből akár közvetve, akár közvetlenül érkezik haza magyar állampolgár, és nem rendelkezik karantént elrendelő határozattal, kérem, hívja a 74/505-850 telefonszámot (népegészségügy).

4. Jelenleg fokozott kockázatú területnek minősül Franciaország, Spanyolország, Svájc és Németország területe. Kérem azon lakosainkat, akik ezen országok valamelyikéből a közelmúltban érkeztek haza, szíveskedjenek 14 napig otthonukban tartózkodni.

5. Kérem tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt halasztható ügyeiket – amennyiben lehetséges – intézzék a veszélyhelyzet megszűnése után. Sürgős ügyekben telefonon keressék a Polgármesteri Hivatal dolgozóit, továbbá ajánljuk figyelmükbe az elektronikus ügyintézést, amelyre vonatkozó részletes tájékoztató megtalálható a https://szekszard.hu/hu/polgarmesteri-hivatal/ugyintezes/elektronikus-ugyintezes menüpont alatt.

6. Lehetőség van az adók, díjak, illetékek elektronikus úton történő rendezésére. Ehhez az Önkormányzati Hivatali Portál https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalán az érintett önkormányzat kiválasztását követően a bal oldali menüsorban található „Adók, díjak, illetékek befizetése” menüre kell kattintani, és követni az utasításokat.

7. Tájékoztatom továbbá a Lakosságot, hogy az Alisca Terra Nkft. és a Vertikál Zrt. közleménye szerint a személyes ügyfélszolgálatuk 2020. március 16-tól visszavonásig zárva tart. Ez idő alatt is fogadnak megkereséseket telefonon, valamint postai és elektronikus úton.

8. Felhívom figyelmüket, hogy a szociális intézményekben és a Tolna Megyei Balassa János Kórház minden részlegén látogatási tilalom van. Amennyiben hozzátartozójuk révén érintettek, további információkért az intézményekkel vegyék fel a kapcsolatot.

9. Kérek minden veszélyeztetett csoportba tartozó – elsősorban 59 év feletti, már meglévő alapbetegségek, mint cukorbetegség, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri megbetegedések, autoimmun betegség, daganatos megbetegedés – állampolgárt, hogy  egészsége megőrzése érdekében ne menjen közösségbe. Amennyiben lehetősége van rá, kérje meg kevésbé veszélyeztetett rokonait, ismerőseit, szomszédait a szükséges tevékenységek elvégzésére.

10. Javasolt mindenkinek, hogy haza érkezését követően otthonában azonnal, alaposan mosson kezet, és az esetlegesen mások által érintett, háztartásába bevitt tárgyakat alkohol, vagy klór tartalmú fertőtlenítő és/vagy tisztítószer segítségével gondosan törölje át.

11. A járványhelyzetre való tekintettel ajánlott a szoros testi érintkezés, kézfogás, ölelés, puszi kerülése, és más személyektől lehetőleg minimálisan egy méter távolság megtartása.

12. Felhívjuk figyelmüket, hogy nem tartható zárt helyen 100 főnél, nem zárt helyen 500 főnél nagyobb létszámú rendezvény. Ezért amennyiben a közeljövőben valamilyen rendezvényen, előadáson, találkozón vett volna részt, úgy keresse az esemény, vagy a szervező honlapját, elérhetőségét, és ott további tájékoztatást az adott program kapcsán.

13. Az alábbi, ingyenesen hívható telefonszámokon további információkat kaphatnak: 06-80/277-455 és 06-80/277-456.

Kérem, bármilyen kérdésük merül fel, keressék a Polgármesteri Hivatal illetékes ügyintézőjét a honlapon megtalálható elérhetőségeken, vagy a központi 74/504-100-as telefonszámon.

Kérek mindenkit, vigyázzunk egymásra, hozzátartozóinkra, közeli és távoli ismerőseinkre és természetesen önmagunkra. A legnagyobb érték az egészséges élet, amelynek érdekében most mindannyian sokat tehetünk egymásért és közösségünkért, Szekszárd városáért, ha felelősségteljesen gondolkodunk és betartjuk az ajánlott óvintézkedéseket.

További információ elérhető a https://koronavirus.gov.hu és a www.szekszard.hu oldalon.

 

Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük