KategóriaEgyéb kategória

Eltörlik az idősávokat, a maszkhasználat marad

A mai nappal eltörlik a vásárlási idősávokat, a maszkhasználat szabályai maradnak – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely kiemelte: úgy látják, a maszkhasználat elegendő védelmet biztosít az időseknek, ezért döntöttek így. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy nem tér vissza a koronavírus, jelezte ugyanakkor, a második hullám reális veszély.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény kihirdetésével a kormány lehetőséget kap arra, hogy az országos tisztifőorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján egészségügyi válsághelyzetet rendeljen el, amely járványügyi készültségnek minősül. Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik.
A mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül.

KategóriaEgyéb kategória

Kihirdetik a veszélyhelyzet megszűnéséről szóló törvényt

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály kihirdetését.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.

Az erről szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt fogadta el a parlament. Ahhoz, hogy szerda éjfélkor megszűnhessen a rendkívüli jogrend, Kövér László házelnöknek és Áder János köztársasági elnöknek is gyorsan alá kell írnia a jogszabályt. Utolsó lépésként ugyanis szükség van egy kormányrendeletre is, amelyet csak a törvény hatályba lépése után hirdethetnek ki.

Korábban a kormány június 20-ára, tehát három nappal későbbre ígérte a rendkívüli jogrend megszűnését.

KategóriaEgyéb kategória

Megszavazta a parlament a veszélyhelyzet visszavonását

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden.
A képviselők 192 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot. A jogszabályban az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy a veszélyhelyzetet szüntesse meg. A törvénynek ez a paragrafusa a kihirdetését követő napon lép hatályba. A veszélyhelyzet megszüntetéséről ennek megfelelően a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. Ez az a jogszabály, amellyel a parlament meghosszabbította a kormány által március 11-én elrendelt veszélyhelyzetet és ez tette volna lehetővé, hogy a kabinet akkor is hozhasson rendkívüli rendelkezéseket, ha az Országgyűlés a járvány miatt nem ülésezik.

A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is. Ez alapján az országos tisztifőorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján a kormány egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el, amely járványügyi készültségnek minősül. Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik.

KategóriaEgyéb kategória

Több mint kétszázötven gyermek részesül az adományból

Ötödik alkalommal érkezett Szekszárdra a Coop Segély Alapítvány kamionja, amely alapélelmiszerekből álló adományt szállít az állami gondozásban nevelkedő különleges ellátást igénylő gyerekeknek.

A kereskedelmi csoport alapítványán keresztül 10 éve folytatja karitatív tevékenységét, amelynek keretében ezidáig több mint 130 millió forinttal támogatta a rászorulókat. A több mint két hónapja tartó járványhelyzet új feladatok elé állítja gyermekeket ellátó szociális intézményrendszert, így a segítségnyújtás többlet hozzáadott értéket jelenthet, hiszen az étkeztetési költségkereten így felszabaduló források más fontos célokra fordíthatók. Tolna megyébe 256 gyermeknek csaknem 3 tonna súlyú élelmiszeradomány érkezett. Az üzletlánc sajátmárkás termékeiből valamennyi állami, egyházi intézményben nevelkedő állami gondozott gyermek részesül.

„A veszélyhelyzet miatt, a gyermekek biztonsága érdekében, ezúttal szakítanunk kellett azzal a számunkra kedves hagyománnyal, hogy az átadást az otthonokban élők kis műsora színesíti – hangsúlyozta Jakab Ede, a tamási Kop-Ka Zrt. nyugalmazott elnöke. – Az átadásokon ugyanakkor ismét igyekszünk felhívni a közvélemény figyelmét is az itt dolgozók lelkiismeretes munkájára, az összefogás szükségességére, egyben példát szeretnénk mutatni más társaságok számára a segítségnyújtásra.”

„Volt alkalmam figyelemmel kísérni a Coop karitatív tevékenységét, hiszen a Coop Segély Alapítvány programjának első évében is már jelen lehettem” – kezdte beszédét Ács Rezső. Szekszárd polgármestere hozzátette: egy vállalkozás erejét az mutatja igazán, hogy milyen komolyan veszi a társadalmi szerepvállalást. Az üzletlánc bebizonyította, hogy nem csak odafigyel, de tesz is a nehéz helyzetbe került társadalmi csoportokért.

A Coop kamionján érkező élelmiszercsomagokat Berlingerné Sashegyi Katalin, a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat megbízott intézményvezetője vette át. Ismertetése szerint tartós, hosszú távú a kapcsolat a Coop Segély Alapítvány és a megye gyermekvédelmi intézményei között. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben tovább folytatódik a kereskedelmi lánc ezirányú társadalmi tevékenysége.