KategóriaEgyéb kategória

Három hónapig ingyenes a parkolás a város területén

Az önkéntes rendszer, a közterületek fertőtlenítése és az ingyenes parkolás szerepelt témaként Ács Rezső polgármester sajtótájékoztatóján.

Április 1. és június 30. között Szekszárd teljes területén – valamennyi parkolási zónában – díjmentes lesz a parkolás. A három hónap leteltét követően megvizsgálják, hogy ez tovább tartható-e – jelentette be sajtótájékoztatóján Ács Rezső.

A közterületi fertőtlenítés két lépcsőben zajlik: először az utak, járdák pormentesítése kezdődött el, a következő napokban pedig a város teljes területét fertőtlenítik majd az autók. A polgármester azt kérte az ingatlantulajdonosoktól, közös képviselőktől, hogy az önkormányzat köztisztasági rendeletében foglaltak szerint az épületek környékének két méteres sávjában a takarítást és a fertőtlenítést is végezzék el. Az önkormányzat a következő hetekben az utak, járdák fertőtlenítését többször megismétli.

Az önkéntes rendszer működik, eddig több mint negyvenen jelentkeztek. Annyiban átalakul a program, hogy március 30-tól megkezdődött a kiszállítás: 310 oktatási-nevelési intézménybe járó gyermeknek, illetve a Szociális Központ révén kétszázhuszonkettő 65 év feletti idősnek viszik házhoz a meleg ételt. Elsősorban gépjárművel és jogosítvánnyal rendelkező önkénteseket várnak. Az akció sikerességéhez szekszárdi vállalkozások 1000 liter gázolajat, illetve egy benzinnel teletankolt autót ajánlottak fel.

A polgármester kitért arra is, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség útmutatása alapján az önkormányzatnak a következő időszakban nemcsak az idősek, hanem a fogyatékkal élők ellátásában is segíteni kell.

KategóriaEgyéb kategória

Házhoz viszik a gyerekeknek az ebédet

Közlemény az ebéd gyermekétkeztetés ellátása keretében történő kiszállításáról, az óvodai és bölcsődei rendkívüli szünet és az iskolai digitális munkarend ideje alatt.

A kijárási korlátozásról szóló 71/2020.(III.27.) Korm. rendelet végrehajtásához kapcsolódóan Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020. március 30. napjától a gyermekétkeztetést igénylők számára az ebéd házhoz szállítását biztosítja. Az étel kiszállítására előreláthatóan 10.30 és 13.00 óra között kerül sor. Kérjük, folyamatosan figyeljék hirdetményeinket a szekszard.hu honlapon és a helyi sajtóban, illetve tájékozódjanak az intézményvezetőktől az intézményben szokásos módon. Lehetőség szerint segítsenek abban, hogy az információk minden érintett szülőhöz eljussanak.

Azok a gyermekek, akik részére az iskola, az óvoda vagy a bölcsőde kiscsoportos felügyeletet biztosít, a szokásos módon étkezhetnek az intézményben, kérjük, hogy az ezzel kapcsolatos esetleges későbbi változást folyamatosan az intézményvezetővel egyeztessék.

Az önkéntesek eddig felajánlott segítségét itt is megköszönöm!
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!  

Ács Rezső polgármester

KategóriaEgyéb kategória

Kijárási korlátozást vezetnek be

A 71/2020 (III. 27.) számú kormányrendelet alapján kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között.

Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az intézkedés egyik célja, hogy „elviselhető módon” próbálják elválasztani az időseket a fiataloktól. Az élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.

Magyarországon a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat.

KategóriaEgyéb kategória

A vírushelyzet miatt zárva a hulladékudvarok is

A Vertikál Nonprofit Zrt. és alvállalkozóinak munkavállalói, családtagjai, valamint ügyfeleik és hozzátartozóik egészségének megóvása érdekében a koronavírus terjedése miatt korlátozásokat vezetett be.

A cég tájékoztatja ügyfeleit, hogy a koronavírus magyarországi megjelenése miatt a Vertikál Nonprofit Zrt. a koronavírus-járvány megelőzése és terjedésének minimalizálása érdekében hozott intézkedések részeként 2020. március 17-től az alábbi táblázatban feltüntetett hulladékudvarokat határozatlan ideig ZÁRVA tartja.

 

Tamási Lakossági Hulladékudvar és Komposztáló Telep 7090 Tamási, Koppánypart utca 3.
Lepsényi Hulladékudvar 8132 Lepsény, Vasút út u.76
Szabadbattyán Hulladékudvar 8151 Szabadbattyán, Lajostelep, 045/6 hrsz.
Káloz Hulladékudvar 8124 Káloz, külterület 0354/5 hrsz.
Cece Hulladékudvar 7013 Cece, Vörösmarty u. 1402/1 hrsz.
Simontornya Hulladékudvar 7081 Simontornya, Gyár u. 1-5.
Dunaújváros Hulladékudvar 2400 Dunaújváros, Budai Nagy Antal u. 2.
Ercsi Hulladékudvar 2451 Ercsi, Ipari Park, 2846/2 hrsz.
Kisbér Hulladékudvar 2870 Kisbér, külterület 0124/3 hrsz.
Szedres Hulladékudvar 7056 Szedres, Széchenyi utca 851. hrsz
Szekszárd Hulladékudvar 7100 Szekszárd, Damjanich u., 6008/16 hrsz.
Tolna Hulladékudvar 7130 Tolna, Bajcsy-Zsilinszky utca 72/2.
Bátaszék Hulladékudvar 7140 Bátaszék, Mohácsi út 1973/119-120 hrsz.
KategóriaEgyéb kategória

A pozitív gondolkodás bemutatása a kiírás célja

Élettér néven három kategóriában hirdet online fotó- és videópályázatot a szekszárdi önkormányzat. A verseny célja a pozitív gondolkodás bemutatása megváltozott életünkben. Emellett a helyhatóság kilenc akciócsoportja is folyamatosan dolgozik a koronavírus-járvánnyal összefüggő feladatok koordinálásán, készülnek arra, hogy ha nagyobb kapacitásokra lenne szükség, megfelelően reagáljanak.

Zajlik a szálláshelyek felmérése. Kilenc önkormányzati lakást tudnak bevonni, a kollégiumokban 136 szoba áll rendelkezésre, a szekszárdi szállásadók 91 szobát ajánlottak fel – mondta Ács Rezső polgármester.

Hatezer sebészi maszk és 18 ezer pár kesztyű áll az önkormányzat rendelkezésére. Az önkéntes szekszárdi programban negyven felett van a jelentkezők száma, 29-cel kötött szerződést a Humánszolgáltató Központ. A következő napokban arra készül az önkormányzat, hogy az iskolai és szociális étkeztetést nem az intézményekben látják el, hanem helyszínre szállítják ki. Elsősorban azok jelentkezését várják, akik a kiszállításban – megfelelő védőfelszereléssel ellátva – tudnak segíteni. A fényképes igazolvánnyal rendelkező önkéntesek kapcsán a polgármester megjegyezte, a csalók már másolják a kártyákat. Hozzátette: mielőtt a segítők kimennek, előtte telefonon felhívják az időskorút és egyeztetnek vele – bejelentés nélkül nem mennek sehova.

Sok szekszárdi család otthon megoldotta a gyermekfelügyeletet. Óvodában egy gyermeknek kértek felügyeletet, iskolások esetében nem érkezett ilyen kérés. Hetvenhárom óvodásnak és 166 iskolásnak biztosítják az étkezést. Önkéntes karanténban 6 fő van, ők jelezték, hogy olyan területről érkeztek haza, amely fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok listáján szerepel. Hatósági vesztegzárban 29-en tartózkodnak.

Kindl Gábor, filmes szakember az Élettér elnevezésű fotó- és videópályázat kapcsán közölte, az alkotók önkifejezése jelenhet meg az alkotásokban. Az első kategóriába maximum 20 megabájt nagyságú fotóval lehet nevezni. A következő csoportba az 50 másodperces megvágott, zenei aláfestéssel ellátott videókollázsok tartoznak. A harmadik tárgykör a rövidfilm. Mindhárom kategóriában 1-3. helyezést hirdetnek, 30, 20 és 10 ezer forintos vásárlási utalvány a díj. A pályaműveket zsűri bírálja el, az eletter@szekszard.hu címre nagy fájlküldő alkalmazással lehet beküldeni az anyagokat március 30-ig.

KategóriaEgyéb kategória

A Balassa kórház felkészült a betegek fogadására

A járványügyi kórháznak kijelölt Tolna Megyei Balassa János Kórház belgyógyászati épülettömbjében 250 ágy elhelyezése biztosítható.

Tartalékkapacitásként a rehabilitációs tömböt is kiürítették, itt további hatvan ágy áll rendelkezésre. Huszonnyolc lélegeztetőgép és az altatógépek is alkalmasak arra, hogy igény esetén az akut ellátást igénylő koronavírusos betegek ellátásában rendelkezésre álljanak – mondta dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója Ács Rezső polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az igazgató a védőfelszerelésekről elmondta, a szükséges készletek rendelkezésre állnak, az eszközök beszerzéséről folyamatosan gondoskodnak. Egyszer használatos kesztyűből 271 ezer darab, sebészeti maszkból 20 ezer darab van készleten, a héten tízezer darab légzésvédőt kapnak. Hozzátette, érezhető a segítő szándék a lakosság részéről, bárminemű felajánlást a felajanlas@tmkorhaz.hu e-mail címre várja az intézmény menedzsmentje.

Ács Rezső arról beszélt, eddig negyven segítő jelentkezett az önkéntes szekszárdi programba, tizennyolccal szerződést kötött a Humánszolgáltató Központ. Az önkormányzat főleg ételkiszállításban számít majd a segítségükre. A Volánbusz tömegközlekedési rendszere az önkormányzat kérésére március 23-tól a nyári menetrendre állt át. Az autóbuszközlekedési társaság valamennyi helyközi járatán, valamint azon települések helyi járatain, ahol a Volánbusz a szolgáltató, elérhetővé válik az applikációban történő, készpénzmentes jegyvásárlás. A mai naptól a szekszárdi 1. számú postán 14 és 15 óra között soron kívül fogadták azokat az önkéntes segítőket, akik a 70 év felettiek ügyeit intézik. A gyermekétkeztetés zökkenőmentesen zajlik a közoktatási intézményekben, keddre 202-en igényeltek ebédet.

A veszélyhelyzet miatt hét önkormányzati rendelet módosítása van folyamatban, köztük a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet. Akinek a veszélyhelyzet kihirdetését követően – a veszélyhelyzet ideje alatt – járna le az igényelt lakhatási vagy gyógyszertámogatás, annak a jogosultság leteltét követően nem kell újra igényelni. A lakhatási esetében a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napig tovább folyósításra kerül, a gyógyszertámogatások a korábbi dokumentumok alapján hat hónapra ismét megállapításra kerülnek.

KategóriaEgyéb kategória

Gyermekétkeztetés: négy iskolában lesz osztópont

A gyermekétkeztetés biztosítása önkormányzati feladat. A koronavírus-járvány miatt a gyermekek étkeztetése azonban nem történhet az oktatási-nevelési épületekben.

Szekszárd Megyei Jogú Városban működő valamennyi bölcsőde és óvoda – polgármesteri döntés alapján – a koronavírusra tekintettel elrendelt rendkívüli szünet miatt 2020. március 16. napjától bezárt. Ugyanezen időponttól a kormány döntése alapján az általános és középiskolák digitális munkarend szerint működnek, ezeket az intézményeket a tanulók nem látogathatják.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata az általa fenntartott bölcsődével, mini bölcsődével és óvodával, valamint a közigazgatási területén a tankerületi központ, illetve a szakképzési centrum részeként működő nevelési-oktatási és szakképző intézményekkel jogviszonyban álló gyermek részére a rendkívüli szünet, illetve a digitális munkarend ideje alatt is biztosítja az intézményi gyermekétkeztetést. Az iskolások esetében már 2020. március 17. napjától, a bölcsődés és óvodás gyerekek számára 2020. március 24-től van erre lehetőség. Az étkeztetés az étel – minden nap 11.00 és 13.00 óra közötti – elvitelével biztosított, és kizárólag abban az esetben, ha a szülő az erre vonatkozó igényét az alábbiak szerint telefonon vagy e-mailben a gyermek nevének, intézményének (óvoda, bölcsőde, iskola neve) és csoportjának, osztályának megjelölésével az első elviteli időpontot megelőző nap de. 9.00 óráig bejelenti.

Kérjük, ha két, vagy több különböző intézménybe járó gyermeke számára kéri az ebédet, és az átvételre emiatt különböző helyeken kerülne sor, jelezze rendeléskor, és következő naptól természetesen biztosítjuk az egy helyen történő átvétel lehetőségét.

Figyelem!

2020. március 23. napjától az ebédet eldobható csomagolásban biztosítjuk, nincs szükség éthordóra, ettől a naptól az étel elvitelére az alábbi általános iskolákból van lehetőség az alábbi megosztásban:

Szekszárdi Baka István Általános Iskolából (Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 89.):

·  az iskola tanulói

·  a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Perczel utcai és Kertvárosi Óvodájába járó gyermekek

·  az EGYMI Általános Iskola (Szivárvány Iskola) tanulói

·  az EGYMI Óvodába járó gyermekek

Szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskolából (Szekszárd, Zrínyi u. 78.):

·  az iskola tanulói

·  a Szekszárdi Garay János Gimnázium tanulói

Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolából (Szekszárd, Kadarka u. 17.):

·  az iskola tanulói

·  a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola tanulói

·  a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói

·  Szekszárdi 2. Számú, Bölcsőde Mérey és Kadarka utcai óvodáiba járó gyermekek

Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschuléból (Szekszárd, Szent-Györgyi Albert u.):

·  az iskola tanulói

·  a PTE Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola és Kollégium tanulói

·  a Városi Bölcsődébe járó gyermekek

·  a Szekszárdi 1. Számú Óvoda, Kindergarten Kölcsey lakótelepi, Wosinsky lakótelepi és Bajcsy Zs. utcai óvodáiba járó gyermekek

Az igénybejelentés rendje:

1. Szekszárdi 2. Számú Óvoda – Bölcsőde

Városi Bölcsőde

Szekszárdi SZSZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma

    Tel.: 20/274 3534

 2.  Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda

Szekszárdi 1. Számú Óvoda Kindergarten

Tel.: 20/215 8847

 3.  Szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi I.Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola

PTE Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola és Kollégium

Tel.: 20/274 3410

 4.  Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola

Szekszárdi Baka István Általános Iskola

Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

EGYMI Általános Iskolája (Szivárvány Iskola)

Tel.: 20/274 3243

 5.   Bármely fenti intézménybe járó gyermek esetében:

E-mail: etkezes@szekszard.hu

Az ebéd fenti módon, elvitellel történő biztosítása a veszélyhelyzet változásával módosulhat (például házhozszállítás megszervezése elsősorban a rászoruló gyermekek részére), ezért kérjük, folyamatosan figyeljék hirdetményeinket a szekszard.hu honlapon és a helyi sajtóban, illetve tájékozódjanak az intézményvezetőktől az intézményben szokásos módon. Lehetőség szerint segítsenek abban, hogy az információk minden érintett szülőhöz eljussanak.

Azok a gyermekek, akik részére az iskola, az óvoda vagy a bölcsőde kiscsoportos felügyeletet biztosít, a szokásos módon étkezhetnek az intézményben, kérjük, hogy az ezzel kapcsolatos esetleges későbbi változást folyamatosan az intézményvezetővel egyeztessék.

A gyermeket az év közben is járó térítési díjkedvezmények változatlanul megilletik. (Igénylés hiányában a már megfizetett térítési díj elszámolásra/visszatérítésre kerül).

Szeretnénk segíteni azoknak a szekszárdi lakóhelyű gyermekeknek az ellátásában is, akik nem szekszárdi intézménybe járnak, ezért más települési önkormányzat kötelezettsége lenne az étkeztetésük megszervezése. A veszélyhelyzet miatt ezeknek a gyermekeknek az ellátásáról is a gondoskodik az önkormányzat. Kérjük, ilyen esetben a 20/274 3534 telefonszámon jelezzék igényüket, továbbá azokat a kedvezményeket, amelyekre jogosultak. Hivatalunk gyors úton egyeztet az érintett intézménnyel és települési önkormányzattal, és a megrendelt ebédet a Baka István Általános Iskolából való elvitellel biztosítjuk.

Amennyiben olyan szülő jelzi az ellátási nehézséget, akinek gyermeke Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata ellátási körzetébe tartozik, de kollégista vagy bejáró volt, szintén felvesszük a kapcsolatot a lakóhelye szerinti önkormányzattal, és közreműködünk az ellátása megszervezésében.

Az átadó helyeken lista lesz az étkezést igénylőkről, amelyet saját dolgozóink vagy önkéntesek fognak kezelni. A fertőzésveszély elkerülése érdekében a listát nem kell aláírni, azon kollégáink fogják az átvételt igazolni. Ebben számítunk minden érintett segítő együttműködésére.

Az önkéntesek eddig felajánlott segítségét itt is megköszönöm!

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Szekszárd, 2020. 03. 21.                                                                                                                                                             Ács Rezső polgármester

KategóriaEgyéb kategória

Akciócsoportokat hozott létre a Polgármesteri Hivatal

A koronavírus-járvány helyi szintű koordinálása érdekében kilenc akciócsoportot hozott létre a szekszárdi önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal.

A világjárvány miatt több feladat hárul majd az önkormányzatra, ezért is vált szükségessé a munkacsoportok megalakítása – mondta Ács Rezső polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Nyomatékkal megismételte: a legtöbbet mi magunk tehetünk azért, hogy a vírus terjedését lassítsuk. A városvezető kérte, hogy mindenki tartsa be az egyébként javasolt védekező és megelőző előírásokat.

Az akciócsoporti területek a következőkre terjednek ki: kommunikáció, kodifikáció, időskorúak ellátása, karanténban lévők ellátása, oktatási-nevelési-gyermekvédelem, logisztikai és erőforrás biztosítása, hivatali munkarend biztosítása, pénzügyi-gazdasági terület, valamint közrend- és közlekedés.

Ács Rezső megjegyezte azt is, a vírus elleni küzdelemre a védekezés minden eszköze, minden költsége helyi szinten rendelkezésre áll. A védekezésre, valamint a járvány okozta helyzet kezelésére, esetleges intézkedésekre egyelőre százmillió forint lett elkülönítve a költségvetésben.

A polgármester egyeztetett a Magyar Posta Zrt.-vel, hogy jövő hétfőtől a szekszárdi 1. számú postán a központi kasszát meghatározott időpontokban csak az időseknek segítő szolgáltatásokat nyújtó önkénteseknek fogják fenntartani. A polgármester elmondta, hogy fél nap alatt 16 önkéntes jelentkezett már az Önkéntes Szekszárdi Programba, melyet a 70 év felett lakosok megsegítése érdekében hoztak létre.

Eddig hat szépkorútól érkezett segítségnyújtásra igény a 06 74 679-000 telefonszámon. Volt aki bevásárláshoz, illetve gyógyszerkiváltáshoz kérte a segítséget, de akadt, aki a kutyasétáltatást vagy a szemüvegének a szervizelését nem tudta megoldani.

A segítségnyújtással párhuzamosan megjelentek a nyerészkedők, csalók, akik az önkormányzat nevében idősektől kérnek pénzt bevásárlásra. A polgármester a sajtón keresztül kérte az érintett szépkorúakat, hogy csak olyan segítőkkel álljanak szóba, akik a helyhatóság által kiállított fényképes igazolvánnyal rendelkeznek és tudják igazolni magukat.

KategóriaEgyéb kategória

A védekezéshez szükséges források rendelkezésre állnak

Az elmúlt 24 óra helyi eseményeiről Ács Rezső polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Péntek délig huszonhárman csatlakoztak az önkéntes szekszárdi programhoz, velük a Humánszolgáltató Központ (HSZK) felvette a kapcsolatot. Az intézmény munkatársai személyesen átbeszélték mindenkivel a teendőket, szerződést kötöttek a jelentkezőkkel és elkészítették a hivatalos dokumentumokat, amivel igazolni tudják magukat.

Az otthonmaradást segítő szolgáltatást újabb tizenhárom, 70 év feletti idős számára igényelték. Továbbra is bevásárlást, gyógyszerkiváltást kérnek a legtöbben. A HSZK munkatársai eddig mindenkihez kimentek, az igényeket teljesítették. A Szociális Központ tájékoztatása szerint, az elmúlt két napban plusz nyolc ebédkérelem érkezett hozzájuk, ezt szintén tudták kezelni és kapacitás is van még bőven.

Zavartalanul működnek a közszolgáltatások Szekszárdon, a cégek azonban újabb intézkedéseket vezettek be. Az Alisca Terra Nkft., az E-ON, az E.R.Ö.V. Zrt. és a Szekszárdi Távhőszolgáltató Kft. is bezárta ügyfélszolgálatát, elektronikusan és telefonon működik az ügyintézés, irodai dolgozóik távmunkában látják el feladataikat. A tervezett, nem a napi működés feltételeinek megteremtéséhez szükséges beruházásaikat egyelőre felfüggesztik a cégek. A várhatóan növekvő mennyiségű háztartási kommunális hulladék zavartalan szállítása, kezelése érdekében az Alisca Terra Nkft. leállítja lomtalanítási tevékenységét. A március 21-re hirdetett rendkívüli zöld hulladék elszállítást azonban még elvégzik. A kommunális hulladék elvitelét továbbra is teljesíti az cég. A hulladékkezelő arra kéri a közös képviselőket, hogy hívják fel a lakók figyelmét a hulladéktárolók zárására, ez közegészségügyi szempontból rendkívül fontos ebben az időszakban. A Szekszárdi Távhőszolgáltató Nkft. ügyvezetője arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy az ellátás biztonsága – az általuk kezelt – 5600 szekszárdi lakásban garantált, a következő szezonra már megvan az érvényes gázszerződésük. Az E.ON leállította az energiaellenőrzési, leolvasási tevékenységét – tájékoztatta a cég helyi vezetője az önkormányzatot. Feladataikat tekintve ütemezést készítettek, azokat veszik előre, ahol üzemzavar elhárítása miatt kell beavatkozni.

A Volánbusz helyi tömegközlekedési rendszere az önkormányzat kérésére március 23-tól a nyári menetrendre áll át. A járatokat minden nap fertőtlenítik. Helyi szinten már dolgozik a társaság az elektronikus jegyértékesítés megoldásán.

A jövő héttől a szekszárdi 1. számú postán egy ablaknál, egy bizonyos időszakban soron kívül fogadják azokat az önkéntes segítőket, akik a 70 év felettiek ügyeit intézik.

A közterületi élelmiszerárusítás továbbra is engedélyezett lesz. A termelői piac ugyan zárva tart, az ottani üzletek azonban nyitva vannak.

A mai napig Szekszárdon öt esetben került sor hatósági karantén elrendelésére, az ellátást az önkormányzat igény esetén biztosítja, de eddig erre még nem volt szükség. Az önkormányzat felhívja a társasházkezelők figyelmét, hogy intézkedjenek annak érdekében, hogy a lépcsőházakban naponta legalább kétszer fertőtlenítsék a korlátokat, kapcsolókat. Mindemellett az ÁNTSZ-nél szekszárdi takarítócégek szerezhetnek minősítést, így ők is bekapcsolódhatnak a fertőzésveszély kockázatának csökkentésébe.

Nem csak helyi probléma, de az önkormányzat igyekszik a nagy áruházláncokat felhívni, hogy folyamatosan fertőtlenítsék a bevásárlókocsikat. Vagy az üzemeltetők szerződjenek le szakosodott vállalkozással, vagy saját hatáskörükben döntsenek arról, hogyan szüntetik meg a közegészségügyi veszélyeztetést a bevásárlókocsikon, kosarakon.

Ács Rezső polgármester bejelentette, hogy mintegy 250 millió forintot különített el, illetve zárolt a költségvetésben a koronavírus-járvány elleni védelem költségeinek biztosítása érdekében, a fertőzésveszély esetleges városi szintű kezelésére. Továbbá kiemelte, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter állásfoglalását várja annak érdekében, hogy a Modern Városok Programban rendelkezésre álló előleg összegéből további 1 milliárd forintot az önkormányzat a védekezéssel kapcsolatos költségekre fordíthasson.

A város többségi tulajdonában álló KT-Dinamic Nkft. nagy erőkkel átállt a a textilből készülő, mosható szájmaszkok gyártására. Elsősorban az egészségügyi alapellátásban, a szociális ellátásban és a közszolgáltatásban dolgozó munkatársak ellátása a cél.

KategóriaEgyéb kategória

Óriási erőfeszítéseket tesznek a szociális területen dolgozók

Látogatási tilalom van valamennyi szociális intézményben, a gyermekvédelmi szakellátásban, a javítóintézetekben, a családok és gyermekek átmeneti otthonaiban, valamint kijárási tilalom és felvételi zárlat a bentlakásos intézmények lakói esetében a járványügyi veszélyhelyzet miatt. A szociális terület ellátása elsősorban önkormányzati feladat. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített szakmai protokoll segíti a szociális alapellátásban dolgozók munkáját. Általános elv a sokkal körültekintőbb higiénia és a minél kevesebb személyközi kapcsolat, a nagy létszámú szolgáltatási formák átalakítása és az egyszerűbb adminisztráció. A szigorúbb intézkedések célja, hogy hatékonyabb és biztonságosabb legyen a szociális ellátások minden formája.

A járvány miatt kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet a szakemberektől a korábbinál jóval nagyobb erőfeszítéseket és áldozatot követel, különösen igaz ez a szociális intézményekben, a legkiszolgáltatottabb és magukra hagyott emberek mellett és a nagyobb közösségekben szolgálatot teljesítőkre. A szociális területen dolgozók felkészülten és fegyelmezetten segítik a koronavírus-járvány idején is a legveszélyeztetettebb emberek életét a nap 24 órájában. Az idős- és a hajléktalanellátás is az egyik legkockázatosabb terület a koronavírus elleni küzdelemben, ahogy fokozott erőfeszítést kíván a járvány idején a fogyatékos és gyermekvédelmi intézményekben, a nagyobb közösségekben való helytállás is.