KategóriaEgyéb kategória

A város és az egészségügyi ellátórendszer is felkészült

Szekszárdon nincs koronavírus-helyzet, pánikra nincs ok, a város és a Tolna Megyei Balassa János Kórház is felkészült arra az esetre, ha beavatkozásra lenne szükség a vírus terjedése miatt.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése február 27-én felállította az operatív törzset – mondta Ács Rezső polgármester a sajtótájékoztatón. Hozzátette: a közgyűlési döntés értelmében azt kérték az önkormányzati fenntartású intézményektől, hogy kézfertőtlenítő adagolókkal lássák el a vizesblokkokat. Az önkormányzat által fenntartott négy bentlakásos idősotthonban pedig hétfőtől látogatási tilalmat rendeltek el. Csak méltányossági kérelemmel, védőfelszerelésben lehet idős embert látogatni. A március 15-ei ünnepség csak akkor marad el, ha eső miatt zárt térben kellene megrendezni – tette hozzá a polgármester. Szó volt arról is, hogy az operatív törzs jelezte a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának, hogy olyan információk terjednek, hogy védőfelszereléseket – különös tekintettel az ún. pormaszkokra – kétszeres-háromszoros áron árulnak. Ács Rezső kiemelte, szükség esetén az önkormányzati tulajdonú KT-Dinamic Nonprofit Kft. át tud állni védőmaszkok előállítására.

Vírushelyzet nincs Szekszárdon, tömegesen nem érkeznek betegek – jelentette ki dr. Németh Csaba, a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatója. Az országos tisztifőorvos iránymutatása, módszertana alapján végzik a felkészülést. Komoly feladat az anyagkészletek biztosítása, hogy a megnövekedett betegszámnál is rendelkezésre álljon minden szükséges eszköz. Az influenzajárvány miatt január 23-a óta látogatási tilalom van a kórházban. Limitálni fogják az engedélyek kiadását, csak a legkritikusabb esetekben engedélyeznek látogatást. Arról is tájékoztatott, hogy az egészségügyi intézményben a 18 ágyas fertőzőosztály fogadhatja a koronavírus-fertőzés gyanújával érkezőket, jelenleg azonban Szekszárdon senki nincs elkülönítve – hangsúlyozta a főigazgató.

Fotó: MTI/Beliczay László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük